Köszönöm ....

Köszönöm

"Köszönöm neked élet, hogy annyi mindent adtál
Hangot és beszédet, a gondolatnak formát
Hogy kérdezzek s feleljek, egyenes utat leljek
Anyát, barátot, testvért összefűző fénysugárt
A lélektől lélekig elérő szeretet útját

Köszönöm neked élet, hogy annyi mindent adtál
Figyelmet a csendre és a hangra hallást
Hogy hallhassak éji neszt, madárdalt, rikoltást
Tengert, zúgó tengert, eső lágy kopogását
S szeretőmnek élettel telt, zengő hangját

Köszönöm neked élet, hogy annyi mindent adtál
Fényt a két szememnek s bele éles látást
Hogy felismerhessek feketét, fehéret
A magas égről a benne rengő csillag tengert
S az emberek tömegéről Téged, az Egyetlent

Köszönöm neked élet, hogy annyi mindent adtál
Fájdalmat, örömet, nevetést és sírást
S azt, mi megmér, megrostál: szót, szándékot, tettet
A tüzet, a vizet, mi bennem dalt formál
E dalt, mely nem enyém, de ím a tied most már

Köszönöm neked élet, hogy annyi mindent adtál
Inaimba iramot, lábaimba járást
Hogy bejárhassak síkot, dombot, hegyvidéket
Üres tanyát, zsúfolt várost és ezer népet
Hogy végre házadba, tehozzád hazatérjek

Köszönöm az életet! Köszönöm élet!"
ismeretlen

Mosoly játsszon az arcodon...

Álldogáltam a tenger partján,
A víz színén a hold pihent.
Mélységes nyugalom áradt
Odafent és idelent.

A pillanat elvarázsolt.
Szívemet béke járta át.
Ott kint a végtelen, nagy tenger,
Lelkemben bent a nagyvilág.

Hogyan lehetnénk boldogabbak?
Álmodjunk együtt szebb jövőt!
Tenger nyugalma ránk ragadjon,
S hagyjuk elmenni a múlt időt!

Éljünk a mának! Ma is, és holnap.
Élvezzünk órát, s perceket!
Mosoly játsszon arcunkon mindig,
És szeressünk, hogy szeressenek!

Szivárványt láttam…

Egy nyári délutánon, a rekkenő hőségben,
eleredt az eső apró kis cseppekben.
A nap még szikrázott, akár fényes márvány,
s feltűnt az égen a gyönyörű szivárvány.

Hét színe ragyogott, mint hét tavaszi virág,
mely egy mezőben nyílik, mégis külön világ.
Átívelt a kéklő égen, mint híd a folyó felett,
hullámzott a levegő tőle, szinte beleremegett.

A látóhatár mentén felhők gyülekeztek,
elmosni a látomást, mely olyannyira tetszett.
Néztem a szivárványt, míg még ott ragyogott,
elindultam felé, hiszen úgy hívogatott.

Szerettem volna végre átsétálni alatta,
ahogy azt a régi dal egykor nekem mondta.
Haladtam feléje, de mind távolodott,
s lassan a hét szín a légben feloldódott.

Egyszer talán sikerül, s átmegyek alatta,
álmaimat egytől egyig átviszem majd rajta.

Álmokról

Ó élet, miért adsz nekünk álmokat?
Ha egyszer bennük hinni nem lehet
S ha adod őket, el miért veszed?
Valóra váltani őket miért nem engeded?
Ha teljesülnek, szét miért foszlanak
Csalódás utánuk miért marad?
Hibásak benne, tán magunk vagyunk,
Tudjuk hiába, mégis álmodunk.
De mégis ne bánsd a csalódottakat
Csak adj nekik életet, s mindíg szebb álmokat
Mert álmok nélkül élni nem tudunk
S csak addig élünk, ameddig álmodunk.



fterezia (gyujtemenyebol)